Magyar lovasok CCI2*-on Hammban

Három magyar lovas állt rajthoz a Hammban megrendezett CCI2*-S kategóriában.

Szász Karolina Tejszínhab nevű lovával az ifjúsági lovasok mezőnyében versenyzett, Doerfer Noémi segítségével. Egy átlagos díjlovaglás után a díjugratásban 1 verőhibával, a tereppályán pedig akadályhiba nélkül, időtúllépéssel teljesítettek. A páros az ifjúsági Európa-bajnokság előtti utolsó felkészítő versenyén MER-minősítést szerzett, és 58,8 hibaponttal a 49 indulóból a 33. helyen zárt.

Doerfer Noémi két lóval – Piltown Harryvel és Cherish-sel – indult a versenyen. Mindkét lóval jó díjlovaglóprogrammal kezdett, 31,1, illetve 31,5 hibaponttal. Piltown Harryvel a díjugratásban verőhiba nélkül, a terepen pedig akadályhiba nélkül, időtúllépéssel teljesítettek, így MER-minősítést szereztek. Cherish-sel viszont a díjugratást követően nem folytathatták a versenyt, mivel 4 verőhibát és egy ellenszegülést gyűjtöttek.

Tóth Imre, a Széplak LSE lovasa folytatta eredményes szereplését. Három fiatal lovával állt rajthoz a CCI2*-S kategóriában. A közel száz fős mezőnyben Hakuna Matata a 12., míg Vincenzo a 18. helyen zárt.

Gratulálunk a lovasoknak!

Lap tetejére