Hibátlanul Hammban!

Két magyar lovas is hibátlan tereppályával zárt a CCI4*-S versenyen Németországban
Tóth Imre és Dr. Tuska Péter is eredményesen képviselte Magyarországot a 2025. július 25–27. között megrendezett CCI4-S lovastusa versenyen* Hamm városában, Észak-Németországban. A verseny különösen erős mezőnyt vonultatott fel: a résztvevők között ott volt például az olimpiai bajnok Julia Krajewski is.

Tóth Imre kiváló formát mutatott, és a 10. helyen végzett. Stabil díjlovaglással, magabiztos díjugratással és hibátlan tereppályával teljesítette a versenyt, ami ezen a szinten figyelemre méltó eredmény.

Dr. Tuska Péter, Rádiháza Junior nevű lovával a 24. helyen zárta a versenyt. A díjlovaglásban kiegyensúlyozott programot mutatott be, a díjugratásban egy verőhibával lovagolt, míg a terepen akadályhiba nélkül teljesítette a pályát. A felkészülésben és a verseny során végig vele volt edzője, Horváth Zoltán, akinek szakmai támogatása kulcsfontosságú szerepet játszott a sikeres szereplésben.
A versenyző köszönetet mondott támogatóinak: a Magyar Honvédségnek, a Ludovika Sportegyesületnek, valamint a Szabó & Tuska Ügyvédi Társulásnak.


Gratulálunk a lovasoknak!

Lap tetejére