Chvalsiny-Borova
A hónap első hétvégéjén egy magyar lovasunk vett részt a Csehországban megrendezett 2 és 3 csillagos nemzetközi versenyen. Osztrák, svájci, német, belga, olasz és a házigazda cseh lovasok között sikerült a Pintér Vanda – PSH Cross Dylan párosnak az előkelő 6. helyezést megszereznie CCI3*-S kategóriában. Vanda és lova a 63,5%-os díjlovaglás után akadályhiba nélküli tereplovaglással, kis késéssel és 4 hibapontos ugrópályával érte el ezt a kiváló eredményt a Hennig Wiebke német főbíró által vezetett versenyen. A tereppályát az osztrák Andreas Riedl pályatervező építette és erősen próbára tette a lovasokat, Vandának és lovának 22 lovas közül sikerült az első 6 helyezett közé férkőznie.
Gratulálunk a párosnak!
Szeptember 22-24 között magyar lovasaink nem csak egy, hanem két külföldi versenyen is sikeresen szerepeltek.
Esetükben megkértük a legeredményesebb lovasokat, hogy pár szóban meséljenek élményeikről, így az ő beszámolóik következnek.
Elsőként Hock Zsófia mesélt a Palmanovában megrendezett versenyről, ahol rajta kívül még egy másik lovas, Varga István is képviselte hazánkat:
„Csütörtök hajnalban indultunk Keszeggel Olaszországba. Kilenc körül értünk oda, nagyon szép időben. Iszonyat szerencsénk volt az időjárással, ugyanis többnyire csak éjszaka esett az eső, napközben napsütéses időben tudtunk versenyezni. A péntek esti eső ellenére a tereppálya nagyon jó volt. Voltak technikásabb kombinációk, leugrók, de összességében jól lovagolható, korrekt tereppálya várt ránk. Az ugrópálya szintén füvön volt, nagyon jó talajon szuper környezetben lovagolhattunk. A személyzet nagyon kedves, mindenki mosolyog, segítőkész. Én voltam tavaly is, akkor is nagyon tetszett az egész verseny. Jövőre biztosan elindulok megint.”
Hock Zsófia Valencia nevű lovával hibátlan és időn belüli tereplovaglással 5. helyezett lett a CCI3*-S kategóriában. A képen őket láthatjuk.
Ugyanebben a kategóriában Varga István és Gidrán XXIX-21 Kelevész 20 hibapontos tereppályával a 14. helyezést tudta megszerezni.
Hock Zsófia másik lovával a CCI2*-S kategóriában szintén egy terephibával a 15. helyen végzett a versenyen.
Gratulálunk a lovasoknak!
Ugyanezen a hétvégén Ried am Riederbergben is volt egy verseny, ahol több magyar résztvevő is jelenvolt, mind nemzetközi és nemzeti kategóriákban.
Itt Rády Anna hozta el a legjobb magyar sikert, így őt kérdeztük a versenyről:
„A BZ Eventing Team csapatával Ausztriában, Ried-ben jártunk a hétvegén. Itt mindig nagyon jól szervezett military versenyen vehetünk részt. Több neves hazai szakember vett részt a verseny sikeres lebonyolításán és versenyzőkből is jó kis csapat gyűlt össze. Én Cin Cin Kisegérrel CCI2*-on indultam. A Díjlovaglás egész jól sikerült, a lovam nagyon jó formában volt, ennek köszönhetően egész jó helyen végeztem a pénteki napot követően. A terepen a kezdeti hosszabb vágtaszakasz után a helyi adottságok miatt az ugrások viszonylag sűrűn következtek egymás után, így sajnos viszonylag sokat késtem. Egérke nagyon bátran, ügyesen ment végig, könnyedén vette még a számára új akadályokat is. Nekem nagyon tetszett a tereppálya, technikás volt, újdonságokkal, olyan kombinációkkal amikkel mi még nem találkoztunk. Végül ez a 9. helyre lett elég, de szerencsere az egész magyar csapat jól szerepelt, a többiek is remekül helytálltak.”
Rády Anna eredménye tehát CCI2*-S kategóriában Cin Cin Kisegérrel 9. hely, másik lovával Grétával CCI3*-S kategóriában sajnos kizárásra került a lovas a terepen.
A Cavallino Lovassport Egyesület színeiben versenyző Panov Maximilán és Connenticut páros szintén nemzetközi kategóriában indult, CCI2*-S kategóriában, jól lovagolva a 13. helyet szerezte meg.
Csapattársa Chodák Zorka két lóval indult, egyik lovával sajnos ő is kizárásra került a terepen, azonban Dulcinea nevű lovával akadályhiba nélküli tereppályával és jó lovaglással a nemzeti V105 kategória középmezőnyében végeztek, ebben a kategóriában indult BZ Lolita nyergében Nagy Kinga is, aki szintén hibátlan tereppel lovagolt a célba.
A nemzeti kategóriákban további magyar lovasok lovagoltak, V100 kategóriában Nagy Kinga és Nyra, Szőke Kata és Bijou, valamint Erdős Dorina Canopyval, V90 kategóriában Czirok Márton és BZ Wanda, valamint Szőke Kata és Rizikó indultak és fejezték be sikeresen a versenyt, itt különösen szép eredmény, hogy Szőke Kata és Rizikó lettek a V90-es kategória győztes párosa.
Gratulálunk!
És természetesen gratulálunk még egyszer a szeptemberi Lovastusa Ifjúsági Európa-bajnokságon Montelibrettiben elért eredményéhez Király Aliznak és Pataki Anna Klárának, ami a hónap egyik legnagyobb sikere!
Az ő szereplésükről bővebben egy korábbi külön bejegyzésben lehet olvasni, ahogy a Strzegomban elért szép eredményekről is.
Gratulálunk a lovasoknak!