TALENT PROGRAM – FELVÉTELI VIZSGAKIÍRÁS
2018/2019
Idén újra felvételt hirdet a Talent Program
A felvételi vizsga időpontja, helyszíne: 2018. október 20., Bábolna.
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30.
Jelentkezési, és vizsga-feltételek ITT!
A felvételi vizsgát sikeresen teljesítő lovasok gyakorlati képzésen és elméleti oktatáson vesznek részt a Talent Program által szervezett edzőtáborok keretein belül.
Az edzőtáborokat elismert hazai és nemzetközi edzők tartják, az elméleti oktatás célja pedig a lovas műveltség sokoldalú fejlesztése.
A Program a verseny korosztályok közötti váltást igyekszik zökkenőmentesebbé tenni, illetve a tehetséges, szorgalmas, a lovassport irányába elhivatott fiatal versenyzőket az utánpótlás válogatott erősítése mellett az élsport irányába igyekszik terelni
A záróvizsgát sikeresen teljesítő lovasok Nemzeti -, illetve Nemzetközi Talent minősítéssel végezhetnek.
A Nemzeti Talentek a korosztályos országos bajnokságon való részvételhez nyernek támogatottságot, a Nemzetközi Talentek pedig az utánpótlás szövetségi kapitány által kijelölt nemzetközi versenyekhez nyernek el jelentős összegű támogatásokat.
A Talent Program résztvevői évről-évre bizonyították szorgalmukat és tehetségüket. Eredményeikkel méltón képviselték a hazai lovassportot a nemzetközi mezőnyben is.
Légy te is tagja ennek a csapatnak! Jelentkezz a Talent Program lovasai közé!
A jelentkezési lapokat a talentprogram.dijugratas@gmail.com, illetve a talent@lovasszovetseg.hu e-mail címekre várjuk 2018 szeptember 30-ig. A vizsgára való jelentkezésről visszaigazoló e-mailt kapnak a jelentkezők.