Az elmúlt egy hónap főbb eseményei a lovastusa szakágban

Hírek

Kaposvár Magyar Bajnokság

2023. október 12-15. között, közel 10 év után ismét a kaposvári MATE Pannon Lovasakadémia adott otthont a Lovastusa Országos Bajnokságnak, amely nemzetközi versennyel egybekötve került megrendezésre. Kaposvár az idei évben a harmadik nemzetközi szintű versenyt rendezte, a hazai versenyhelyszínek közül az egyetlen, amely képes volt ilyen színvonalú kihívást biztosítani a szakágnak. Többek között azért is hatalmas lehetőség ez a magyar lovasoknak, mert az itthon megrendezésre kerülő nemzetközi szintű és magas szakmai színvonalú versenyek a szakág hosszú távú tervei közt szereplő kontinensviadalokra kiváló alapokat biztosítanak.

A helyszínen az elmúlt években több fejlesztés történt, ennek köszönhetően ezen a versenyen a belépő AC kategóriától egészen a nemzetközi hosszú háromcsillagos kategóriáig indulhattak a lovasok, és így a kisebb kategóriában indulók együtt versenyezhettek a nemzetközi mezőnnyel.

A lovastusa szakág nemzeti bajnoksága idén a nemzetközi versennyel együtt került megrendezésre, a bajnokságokon indulók külön kerültek értékelésre. A bajnokságon részt vevő lovasok így megkapták a teljesítményüknek megfelelő nemzetközi minősítéseket, és egy nemzetközileg elismert, ámde a magyar mezőnyt nem ismerő, független bírói bizottság bírálta el a lovasokat.

A kaposvári verseny kedvelt a külföldi versenyzők körében is, ennek megfelelően most is szép számmal érkeztek szlovén, osztrák, német és olasz nevezések. Ezen felül a nemzetközi bírálatok is emelték az esemény színvonalát – a német Joachim Dimmek és az osztrák Judith Eisnecker versenybírók voltak ebben a hazai szakemberek támogatói. A technikai delegált Adelmo Mazza, a pályaépítő (a nemzetközi kategóriák kettő és három csillag esetén) Wilfried Thiebes volt, Jobbik Ákos nemzeti pályaépítő segítségével.

Az időjárással szerencséje volt a rendezőnek, csütörtöktől szombatig kellemes, napfényes őszi idő volt – vasárnap az évszak kevésbé szép arcát mutatta, de senki kedvét nem szegte az eső sem.

A tereppályák minden kategória számára a szezon végén elvárt nehézségi szintet hozták, nem kellett amiatt aggódni, hogy a 2023-as szezon harmadik kaposvári versenye esetleg unalmasnak bizonyul. A rendezők ismét meglepték a lovasokat új ugrásokkal, illetve a tereppálya bővítésével, a pályaépítők pedig ezek használatával és új vonalvezetéssel kellő kihívás elé állították a ló-lovas párosokat.

Az Amatőr Magyar Bajnokság idén először A kategóriában került kiírásra, az eddig megszokott A0 Championátus helyett – ezzel is motiválva a hazai versenyzőket, és segítve a nemzetközi szintre való eljutást, fejlődést. A kategória 36 indulója közül 10 versenyző között dőlt el az amatőr bajnoki cím sorsa. Az első nap eredményei alapján a BZ Eventing LE versenyzője, Nagy Kinga Nyra nyergében az élre állt, és vezető helyét a három nap során megtartva 2023 Amatőr Magyar Bajnoka lett. (Edzője: Bogár Orsolya) A kategória második helyezettje is ő lett, legeredményesebb magyar lovasként az osztrák Inez Dollenz mögött. Az Amatőr Magyar Bajnokság második helyezettje Bata Regina és Coco Chanel (Chanello Lovasfarm Sportegyesület), a harmadik helyezett Soós Árpád és Sámánkő (Kónyi LBE) lettek, mindkét lovas edzője Sós Attila.

Csapatbajnokság is került kiírásra a kategóriában, az Amatőr csapatbajnokság első helyezett csapata a Határőr Dózsa csapata lett, tagjai: Cseppentő Regő – Hektor és Cseppentő Réka – Arabeszk, edzőjük és csapatvezetőjük Tuska Pál.

Második helyen az Eperkék csapat végzett, Kállai Klementina és Nagy Kinga lovagolták lovaikat Coraliet és Nyrat a csapat színeiben.

Harmadik helyezettek Somlóvári Dóra Szemafor Szertelen és Soós Árpád Sámánkő a Speed csapat tagjaiként.

A kezdő ló kategóriában Unger Patrícia nyert Büszke nevű lován a Lovasakadémia SC színeiben, amivel a 2023-as kezdő ló championatusban is bebiztosította első helyezését.

Az ifjúsági lovasoknál Chodák Zorka Jackson Dzsipszivel bizonyult a legjobbnak a Cavallino LSE színeiben, a nyitott kategóriában pedig Vakli Dorka Fanni és Balga, a Magyar Póni Klub Szövetség lovasa.

A Felnőtt Magyar Bajnokság nemzetközi rövid háromcsillagos kategóriában került megrendezésre – a  kategóriába nevező 16 lovas közül nyolcan indultak a magyar bajnoki címért. A díjlovaglás után a legeredményesebb magyar lovas Hock Zsófia volt Valencia nyergében. Első helyét mind a három napon át megtartva a Nagyvázsonyi Lovas Klub lovasnője lett 2023 Felnőtt Magyar Bajnoka. Kiemelendő, hogy mindemellett a nyitott kategóriában is győzelmet aratott, illetve fiatal lovával, Indikátorral az előkelő második helyet szerezte meg nemzetközi rövid kétcsillagos kategóriában.

A Felnőtt Bajnokság második helyezettje Dr. Tuska Péter lett Rádiháza Juniorral (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE), a dobogó harmadik fokára pedig Varga István Gidrán XXIX-21 Kelevésszel állhatott (Skublics Imre LK). A legeredményesebb felnőtt csapat pedig a Visy István régió csapata lett, tagjai Hock Zsófia és Varga István.

Ifjúsági és fiatal lovas kategóriákban sajnos az alacsony nevezőszám miatt nem került kiírásra bajnokság, azonban különdíjat vehetett át eredménye alapján ifjúsági kategóriában Chodák Zorka Dulcinea nyergében (Cavallino LSE, edző: László Gabriella) illetve fiatal lovas kategóriában Fejes Kata Bremen Plan Furioso-76 Cheleng nevű lovával (Kéktói Ménes SE, edző: Csáki Mónika, Schaller Gábor).

A verseny legmagasabb terhelésű kategóriáját, a CCI***-L kategóriát ezúttal német lovas nyerte, Charlotte Whittaker Isa nyergében, aki a verseny után nagyon pozitívan nyilatkozott a kaposvári versenyekről, amit a következő linken lehet elolvasni:

https://buschreiter.de/geheimtipp-kaposvar-eventing-hun-sieg-fuer-charlotte-whittaker-in-der-cci3-l/

Rövid két csillagon osztrák győzelem született, Viktoria Wimmer Sinfoni’s Mirabelle nevű lován bizonyult a legjobbnak, CCI*-Intro kategóriában pedig a Szikszai Military LSE versenyzője, Takács Szandra és Carembar’s Filou PS nyerte meg a kategóriát.

A kisebb, AC, AK és A0 kategóriákban is láthattunk szép és eredményes lovaglásokat, ezek és a nemzetközi kategóriák eredményei is megtekinthetők a lovastusa nevezési oldalán:

http://nevezes.eventing.hu/#/Event/Info?eventId=16973

Gratulálunk a győztes és helyezett lovasoknak és további, eredményekben és sikerekben gazdag versenyzést, mindenekelőtt pedig alapos téli felkészülést kívánunk!

 

 

Strzegom

 Ugyanezen a hétvégén több magyar lovas is részt vett a Strzegomban megrendezett nemzetközi versenyen, Noémi Doerfer, Kaizinger Balázs, Nicolas Müller és Tóth Imre utaztak el a lengyel versenyre lovaikkal.

Sajnos ez a hétvége nem sikerült túl jól a lovasainknak, és az időjárás sem könnyítette meg a helyzetet.

Több lovasunk visszalépett miután biztossá vált, hogy MER-t szerezni nem tudnak a versenyen, így a lovukat kímélve nem folytatták tovább a versenyzést.

CCI4*-S kategóriában Noémi Doerfer és Nicolas Müller fejezték be a versenyt, de sajnos a terepen elkövetett hibáik miatt nekik sem sikerült MER-t lovagolni. Az erős mezőnyben és a nehéz tereppályán azonban tapasztalatot mindenképp szereztek a párosok, gratulálunk.

 

 

Kaposvár Lovastusa Fedeles Championatus I. forduló

November első hétvégéjén rendhagyó – és reményeink szerint hagyomány teremtő – fedeles lovastusa rendezett a kaposvári MATE Pannon Lovasakadémia.

November 3-5. között egy hétvége alatt három szakág versenyein próbálhatták ki magukat a lovasok, ezzel közelebb hozva egymáshoz a különböző szakágak versenyzőit. A hétvége legkülönlegesebb programja egyértelműen a fedeles lovastusa részfeladat volt, amely külföldön már rendszeresnek számít, Magyarországon viszont egy új próbálkozás.

A pályaépítők szempontjából nem kis feladat egy viszonylag szűkebb, zárt térben terepugrásokkal felépíteni a szabályzatok szerint előírt pályákat, de a feladat jól sikerült, nagyon pozitív visszhangja volt a versenynek, a résztvevő lovasok elégedetten mehettek haza.

Az első nap díjlovas programja nem csak a lovastusa verseny első részfeladata volt, hanem a lovastusa versenyzők a díjlovas mezőnnyel együtt értékelésre kerültek és eredményük a díjlovas eredmények között is rögzítésre került. A péntek délutáni pályaépítés alatt mindenki izgatottan figyelte az eseményeket és kíváncsian várta, hogy a pályaépítő Ódor Gábor miként oldja meg a rábízott feladatot.

Utóbbi kérdésre a lovasok elégedettsége a legmegfelelőbb válasz, jó pályák épültek és izgalmas terep versenyt sikerült rendezni.

Az ugró részfeladatot a szombati napon a díjugrató verseny versenyszámaival egybekötve lovagolták a lovasok.

Az AK kategória nyitott részének győztes párosa Kollár Csaba és Gidrán-23 Íródeák lett a Ludovika Sportegyesület színében, a CCN1* lovasoknak kiírt kategóriában pedig Schaller Gábor (Magyar Póni Klub Szövetség) és Jarnac Gidrán-35 Kamilla nyerték a számot.

A0 nyitott kategóriában a Skublics Imre LK lovasa, Györe Alexandra és Ukrán, a CCN1* lovasoknál pedig Máriássy Fruzsina és Gratis (Szilaj Lovas Park) kerültek az első helyre a három részfeladat után.

Az A kategória amatőr értékelésében Chodák Zorka és Jackson Dzsipszi arattak rajt-cél győzelmet a Cavallino LSE színeiben, Fejes Kata (Kéktői Ménes SE) pedig a nyitott kategóriában nem talált legyőzőre Bremen Plan Furioso nyergében.

A fedeles lovastusa verseny az első fodulója volt egy championatus sorozatnak, melynek további két fordulóját 2024 januárjában és márciusában tervezi megrendezni a kaposvári rendező.

Gratulálunk a lovasoknak az eredményekhez és a szervezőknek az ötletért és a versenyrendezésért!

További eredmények itt megtalálhatóak:

http://nevezes.eventing.hu/#/Event/Info?eventId=17078

Novák Nátán – Suena

Fotó: Kiruu photo

 

Montelibretti

November első hétvégéje azonban még ennél nagyobb izgalmakat is tartogatott, hiszen Kaizinger Balázs további pontokért ment ki Montelibrettibe, hogy bebiztosítsa a kvótát érő második helyezését a C csoport lovastusa olimpiai ranglistáján.

Így tehát a hétvége folyamán értük is szurkolhattunk és nem okoztak csalódást most sem: Balázs Clover 15 és Herr Cooles Classico lovaival is akadályhiba nélküli tereppel, kis késéssel fejezte be a CCI4*-S kategóriát, így Cloverrel a 13. helyre lovagolt és értékes pontokat gyűjtött, amivel továbbra is a második helyen, bejutó helyen áll a páros a párizsi olimpiára. Classico pedig MER-t lovagolva minősült a magasabb kategóriára, így Balázsnak a tartalék ló miatt sem kell aggódnia.

Az európai pontszerzési lehetőségek közül ez volt az utolsó, most már csak másik kontinensen lehet további pontokat gyűjteni a kvótaszerzéshez. Így, bár az eredmény még nem hivatalos, de nagy valószínűséggel ez marad a végső állás.

Gratulálunk Balázs és Clover, hatalmas teljesítmény! Büszkék vagyunk rátok!

Kaizinger Balázs – Clover 15

Fotó: Massimo Argenziano

 

 

Ravazd

A Szikszai Lovasiskola jóvoltából november második hétvégéje sem telt el esemény nélkül. Andreas Ostholt német lovasszakember vezetésével szerveztek edzőtábort a magyar lovasoknak, amely egyúttal edzőképzésnek is minősült.

26 páros vett részt az edzőtáborban, díjugrató és lovastusa lovasok egyaránt.

A német válogatott lovas és edző szakmailag nagyon jól felépítette a hétvége feladatait, komoly technikai tudást és koncentrációt igényelt a párosoktól a feladatok megoldása, a szervezők pedig mindent megtettek azért, hogy a résztvevők jól érezzék magukat.

Köszönjük a szervezést a Szikszai Lovasiskolának, bízunk benne, hogy mindenki értékes tapasztalatokkal gazdagodott és reméljük, hogy lesz folytatás.

Last modified: 2023-11-13