Keres�s

***
 
Vezetőség
 
Versenynaptár - Versenykiírás
 
Nyomtatványok
 
Nyilvántartások
 
Határozatok
 
Jegyzőkönyvek
 
Szabályzatok - Beszámolók
 
Bajnokok válogatottak
 
Archívumok - Egyéb írások
 
 
Magyar ló sikere Luhmühlenben
Az idei felnőtt lovastusa Európa-bajnokság helyszínén, Luhmühlenben 2011. június 16-19. között rendezték meg a tradicionális CCI**** és CIC*** versenyt. Előbbi a HSBC FEI Classics™ versenysorozat harmadik állomása volt Badminton és Kentucky után, melyet majd Burgley és Pau követ ősszel. A 43 fős mezőnyben a német csapat tagja, Andreas Dibowski nyerte a versenyt Euroridings Butts Leon nyergében. „Huszonkét éve lovagolok itt, úgyhogy a kihívás egyre nagyobb volt - jegyezte meg Dibowski. Manapság annyira közel vagyunk egymáshoz az élmezőnyben, hogy egyszerűen nem lehet hibázni. Az ugrópálya remek volt, megfelelő feladat elé állította a lovakat, pont úgy, ahogy lennie kell. Nem volt jó időnk a hétvégén, de az új négy-évszakos pálya kiváló feltételeket biztosított. Fontos, hogy az elsők és az utolsók azonos körülmények között versenyezzenek.”



Az HSBC FEI Classics™ sorozat végén az öt CCI**** verseny legjobb öt lovasa 330.000 dolláron fog majd osztozni. A sorozatban most Dibowski a negyedik helyen áll. Harmadik helyen a Badmintonban idén 55 évesen győzelmet arató Mark Todd áll, akit Piggy French és Mary King előz meg.




Piggy French egyébként a luhmühleni versenyt vezette a terep után, azonban bebizonyította, hogy az ugrópálya nem a legsikeresebben teljesíthető versenyszám lova, Flying Machine számára. Két fát ütve a németek mögé került. Második helyen Sandra Auffarth zárt, aki álomszép négycsillagos debütálást mutatott be Opgun Louvon. A harmadik helyen Frank Ostholt végzett Little Painttel.




„Nem hibáztatom magam, hogy vertünk egyet, mert a hiba nagyon könnyen becsúszik – mondta Auffarth a díjugratást követően. A lovamnak nincs gyenge pontja, nem küzd lovasa ellen. Kiváló karakter.”

Sandra Auffarth az 1000 dollár értékű HSBC Training Bursary elnevezésű képzési ösztöndíjat is elnyerte fenti eredményével.



A fiatal lovas hölgy CIC*** kategóriában is indult, s a magyar tenyésztésű Parancs nyergében a díjlovaglásban 15. helyen zárt, ám az akadályhiba nélküli terepen begyűjtött időhibával két nap után a 16. helyre került. Hibátlan díjugratással sikerült javítaniuk ezen, s végül az előkelő 12. helyen végeztek a szintén 43 indulós mezőnyben. E kiváló eredményhez ezúton is gratulálunk a ló tenyésztőjének. A CIC*** versenyt Andreas Ostholt nyerte Kai Rüder és Sara Algotsson Ostholt előtt.

A luhmühleni verseny részletes eredményei


Parancsról kicsit bővebben:

Parancs 1998-as születésű sárga herélt, anyja Akaratos, Karakórum XX - Asszonykám XX után Góliát apával, tenyésztője Prutkay Zoltán.

A ló 2004-ben került Kiskunhalasra, ifj. Tuska Pál kezdte lovagolni.
A Military sport kipróbálás mellett díjugratásban is versenyzett eredményesen. A 2005-ös Horst Karsten kurzuson a ló Kaposváron már mutogatta magát. Akkor még a magyar szakemberek sem gondolták, hogy a ló mivé növi ki magát. A Tanintézeti Főiskolás Országos Bajnokság megnyerése után 2007-ben már a Felnőtt Magyar Bajnokságban ezüstérmes. 2008-ban a Blair Castle Fiatal Lovas Európa-bajnokságon minden idők legjobb eredményével a 18. helyen fejezi be a versenyt. Ezek után a német válogatott edzője Rüdiger Schwarz a lovat a német válogatott számára megvásárolja, és sportpályafutását Németországban folytatja mindenki megelégedésére. Három év kellett ahhoz, hogy azok az eredmények kijöjjenek belőle, amelyeket akkor mi hittünk és tudtuk, hogy a lóban benne vannak.

Gratulálunk a mostani lovasának, edzőjének, a ló tenyésztőjének Prutkai Zoltánnak, mert egy ilyen nemzet felnőtt bajnokságában 8. helyezést magyar sportló egyetlen szakágban sem ért még el ezen kívül.

 


 

 

 

 
PARTNEREK
weboldalkďż˝szďż˝tďż˝s, webdesign, weblapkďż˝szďż˝tďż˝s © 2008 Magyar Lovas szďż˝vetsďż˝g www.lovasszovetseg.hu